ÁMINOCSKA TÜKÖRORSZÁGBAN (1)

Amikor első műteremlátogatásomon voltam Gerlóczy Sári festőművésznél Budapesten, ő kijelentette, úgy érzi, az Ámin név jobban illik hozzám, mint az Emil. Ettől fogva Áminocskának szólított. Emil Áminocskát olyankor látta, ha valahol tükörbe nézett. A tükörbe nézve, mint egy visszapillantóban, gondolataimban megelevenednek előttem a múlt képei.

A feleségem nagyszüleinek régi toalettasztalához tartozó tükörben a napokban megpillantottam teheráni ezoterikus mestereimet, az Eéteszamzadeh házaspárt. Tőlük 1959-től 1962-ig rendületlenül tanultam, minden vasárnap este.

A házaspár hölgy tagja, Yvette asszony Svájcban született. Nevezetesen Genfben látta meg a napvilágot. Édesapja vegyészmérnök volt. Yvette érettségi után a tarot művészetét egyenesen a nagy Oswald Wirth mestertől tanulta. (magyarul lásd Oswald Wirth: A tarot című könyvét, a miskolci Hermit kiadó gondozásában).

Két héten át vasárnaponként Yvette asszony tanította a tarot-t, majd a rákövetkező két héten át férje Abolgaszem Eéteszamzadeh tanár úr foglalkozott velünk. Ezek az alkalmak így követték egymást folyamatosan, éveken keresztül. Abolgaszem Eéteszemzadeh a genfi egyetemen francia irodalomból doktorált. Író és műfordító volt. Iráni származása predesztinálta arra, hogy – mint szúfi mester – tanítsa nekünk a szúfi költészet perzsa remekeit, Száádi Virágoskertjének, Gyümölcsöskertjének e kötetekben összefoglalt bölcsességeit. Majd megismertetett bennünket Háfiz ódáival, melyeket jóslásra is tudtunk alkalmazni.

Eéteszemzadeh tanár urat a Francia Akadémia kitüntette a külföldi költészet francia nyelvre történő átültetéséért, a francia nyelvből tanúsított verselési tehetségéért. E díj különlegessége abban rejlett, hogy addig csak francia születésű, anyanyelvű műfordítók nyerték el. Egy évre rá, 1929-ben Eéteszamzadeh tanár úr a Provence-ban rendezett francia és dél-francia Florális költészetversenyének arany babérkoszorúját kapta meg. Így az természetes volt, hogy mind ő, mind pedig a felesége francia nyelven oktattak. A perzsa költők verseit azonban először teljes szépségükben, eredeti perzsa nyelven hallhattuk.

Az óráiknak öt stabil résztvevője, két férfi és három hölgy, Iránban született. A kurzus hatodik hallgatója, aki elfoglaltsága miatt nem tudott mindig ott lenni az órákon, a teheráni svájci nagykövet felesége volt. Számára Yvette asszony jegyzeteket készített az elhangzottakról.

Mindannyian tudtuk, hogy Eéteszemzadeh tanár úr első előadásai Száádi költészetéről fognak szólni. Számomra az első órája nagy meglepetést okozott, amikor a tanár úr így vezette be az órát:

– „Ez érdekes téma Aminollah Emil számára, ugyanis az európai kultúrtörténetben senki sem ismerhette volna meg Száádi költészetét, mondatainak örök érvényű bölcsességeit, ha azt egy magyar tudós át nem ülteti zseniális költői érzékkel angol nyelvre, majd pedig ki nem adatja könyv formában. A fantasztikus magyar származású ember Rehatsek Ede. Ezért első óránkon Aminollah Emil magyar származású édesanyjának honfitársával fogunk foglalkozni.”

Rá emlékezve írom le e néhány mondatot életéről és munkásságról.

Rehatsek Ede, aki később Edward Rehatsek néven brit állampolgár lett, Száádi leghitelesebb angol fordítója. 1819-ben született Iliokonban, nem messze Újvidéktől. Budapesten a Műszaki Egyetem építész- és tervezőmérnöki szakán végzett. Már ekkor tökéletesen tudott magyar, horvát, német és latin nyelven. 1842-ben kivándorolt az amerikai New Orleans-ba, ahol mérnökként dolgozott. Jövedelme jelentős részét további nyelvek tanulására költötte. Olyan fokon tanulta meg az angol és a francia nyelvet, hogy ez képessé tette őt Shakespeare és Molière műveinek magyarra fordítására.

Négy évig tartózkodott Amerikában, majd továbbutazott Indiába, Bombay városába, ahol a következő nyelveket sajátította el: hindi, szanszkrit, máráthi, perzsa, arab és ógörög. Közben folyamatosan dolgozott, mint építészmérnök. Beiratkozott a bombayi Wilson Egyetemre, több nyelvészeti szakra, melyeket levelező hallgatóként végzett el. Szorgalmas munkájával elérte, hogy felfigyeltek zseniális tehetségére, mind a nyelvészet, mind pedig a műszaki területen elért sikereire. Felkérték arra, hogy a bombayi Műszaki Egyetem építészeti és matematikai tanszékének legyen a vezető professzora, amit nagy lelkesedéssel el is fogadott. Emellett elvállalta, hogy a kéthetenként megjelenő angol és bennszülött nyelven kiadott bombayi lapban rendszeresen publikál.

Örömmel konstatálta, hogy most végre ideje van nekilátni a legkedvesebb tevékenységének, azaz lefordítani angol nyelvre előbb a perzsa humoros mesekötetet, majd a nagy művet, a Golesztánt, a Rózsáskertet, Száádi munkáját. Ez a kiváló műfordítás lesz életének remekműve, amelyet az utókorra hagyhatott.

Rehatsek Ede aszkéta életet élt. Bár élhetett volna fényűző módon, mivel már volt rá pénze, ennek ellenére a bennszülöttek számára épített szegényes, szerény kunyhóban élt. Saját maga végezte a háztartása munkáit is. Bevásárolt, és főzött magára. A fényűző vendégségekbe történő meghívásokat sorra visszautasította. Nem járt össze az európai gyarmatosítókkal. Egyetlen tudós emberrel barátkozott, Arbuthnottal, a kutató orientalistával. Szeszes italt soha nem fogyasztott. Leggyakrabban kenyéren, tejen, teán, kávén, rizsen, zöldségeken, gyümölcsökön élt. Ritka alkalmakkor evett halat, vagy szárnyast. Végig magányosan élt, a tudománynak szentelve életét. Bombayben halt meg 1891-ben. Végakarata szerint elhamvasztották. Ő volt az első európai ember, akit saját előzetes kérésére hindu rítus szerint temettek el.

A kiváló magyar származású tudós, Rehatsek Ede életéről és munkásságáról szóló rész után legközelebb Száádiról, majd pedig mestereim életéről mesélek majd.