Cikk címe: Kártyáira tette életét
Szerző: Máté Judit
Dátum: 2001. február 17.
Forrás: Képes Újság, 42. évf. 7. sz. 14. o.
Ha regényben olvasnám, el sem hinném, hogy Dzsingisz kán kései utóda egy budapesti lakótelep tizedik emeleti lakásában jóskártyákkal foglalkozik, azt mondanám: ilyen csak az írói képzeletben létezik. A sors azonban gyakran túlszárnyalja a legvakmerőbb fantáziát is. Dr. Kazanlár Emil, a filozófia doktora apai ágon a Kazanlár Oszmanli Olulár török-tatár hercegi-szultáni család utóda, Dzsingisz kán és Kara Musztafa egyenes ági leszármazottja.
A török időkben szintén megesett, hogy az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” törökök közül többen magyar feleséget választottak. Így tett Kazanlár Emil édesapja is, amikor budapesti műegyetemistaként feleségül vette a nagyváradi születésű, svájci származású Baranyi Angélát. Kazanlár Emil azonban már Teheránban született 1939-ben, ahol szülei akkor éltek. Sorsa azonban visszavezette őt Budapestre.
A lakótelepi szoba falait pompás festmények „tapétázzák”. A képek Kazanlár Emil munkái: a tarot kártya általa festett lapjai. Festőművészként is komoly életműnek megfelelő alkotások születnek keze alatt. Emellett azonban tanít: tanítványai ebben a szobában sajátítják el a tarot kártyával történő jóslást.
Nemcsak származása regényes, hanem eddigi életútja is bővelkedik meglepő fordulatokban.
– Teheránból 1963-ban tértem haza édesanyámmal. Huszonnégy éves koromig sosem jártam Magyarországon, de otthon akcentus nélkül tanultam meg a nyelvet. A határon le is szállítottak a vonatról, mivel nem akarták elhinni, hogy nem hazatérő disszidens vagyok. Csak amikor a pesti nagybátyám megerősítette telefonon, hogy valóban most jövök először és várnak, akkor engedtek tovább.
A fiatalember megszerezte diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, s ott később a perzsa szakon tanított is. Ma tíz nyelvet beszél Kazanlár Emil. Muzulmán vallását megtartotta, de magyar feleséget választott magának.
– Mikor kezdett a képzőművészettel foglalkozni, s hogyan találkozott a tarottal?
– Tizenöt évesen megnyertem egy nemzetközi rajzversenyt, s ezzel bejutottam a teheráni képzőművészeti főiskola miniatúra szakára. Báboztam, televízióban szerepeltem, ismert emberként jöttem el Teheránból. A tarotkátyával is édesanyám révén ismerkedtem meg. Ő rendszeresen járt egy jósnőhöz. Amikor eljöttünk Iránból, ez a kedves asszony felfedte előttem a kártya titkát. Itt Budapesten aztán a könyvtárakban felfedeztem, hogy ennek óriási irodalma van. s immár harminc éve tanulmányozom is a tarotot.
– Szokott önmagának is jósolni?
– Csak ha életbevágó döntés előtt állok.
– És ha a kártya rosszat mutat? Beletörődik a sorsába vagy megpróbál a jövendölés ellen dolgozni?
– A kártyajóslat nem fatalista. Mindig ha-val kezdődő válaszokat ad. Vagyis: ha ezt teszed, annak ez meg ez lesz a következménye, ha pedig úgy döntesz, akkor az meg az. Rajtunk múlik, hogy szabad akarattal melyik utat választjuk. Vannak persze egyértelmű dolgok is. Egyszer egy rákbeteg asszony lánya azt kérdezte tőlem: mennyi ideje van még a mamának, hogy a dolgait elrendezze. Őszintén megmondtam: huszonnégy óra, s ő megköszönte, hogy nem hazudtam. Egy pesti varrónő volt, akitől életem első tarotkártyacsomagját kaptam ajándékba. Azt a meglepő kijelentést tette, hogy fessem meg a saját tarotomat, amelyet majd Nyugat-Európában kiadnak. S lám, megfestettem a kártyákat, és valóban nemrég egy svájci kiadó németül és angolul megjelentette.
– Miért csak itt, Budapesten jutott először tarotkártyához?
– Úgy, hogy én az előtt nem hittem benne, s nem is foglalkoztam vele. Egyetemista voltam, amikor egy évfolyamtársnőm szerelmi válságba került, s arra kért, jósoljak neki. Közöltem vele, én nem hiszek ebben, de ha annyira akarja, ám legyen. Akkor még nem volt tarotkártyám, hanem tarok-kártyából jósoltam. A jövendölés szerint egy haláleset révén találkozik majd élete nagy szerelmével. Mivel mindez hamarosan bekövetkezett, magam is megdöbbentem. Úgy éreztem, nem bírom tovább folytatni a hivatali munkát és idegenvezető lettem. Korábban a Bábszínház díszletfestőjeként is dolgoztam, ahol Országh Lili tanított. De nemcsak a festészetben tökéletesedtem, hanem afféle ezoterikus egyetem is volt ez a kapcsolat számomra. A tarothoz a következő döntő lépést az első idegenvezetésem adta. Egy belga csoporttal mentem Esztergomba, ahol már korábban is jártam. De csak akkor ismertem fel a Mátyás királynak festett freskókon, hogy egy-egy kép egy-egy tarot-ábra, s a freskók voltaképpen egy Mátyásnak szóló jövendölést tartalmaznak. Ekkor kezdtem elmélyülni a tarot tanulmányozásában. Noha ma már saját iskolám van, emellett festem az új, kerek tarotlapokat, nem hagytam fel az örök diák szerepével sem. Most hollandul és flamandul tanulok.
Érdemes megemlíteni, hogy Kazanlár Emil tíz idegen nyelvet felölelő tudásából éppen édesapja nyelve, a török hiányzik. Hogy miért? Talán mert gyerekkorában nagy traumát jelentett neki, hogy édesapját állandóan figyelte a török titkosszolgálat, mivel emigránsként volt távol hazájától. De eljátszhatunk egy ezoterikus magyarázat gondolatával is. A reinkarnáció hívei akár karmikus feladattal is felruházhatják Kazanlár Emil budapesti jelenlétét. Lehet, hogy azért nem beszél törökül, mert a traumája nem a mostani életéből származik. Ki tudja, mely testben élt a lelke a magyarországi török időkben, s hol kapott olyan „pofonokat” akkori sorsától, amelyek még most is leblokkolják a nyelvét, hogy ne szólalhasson meg törökül.
Ez persze csak afféle játékos képzelgés. Ám nem kizárt, hogy Kazanlár Emil erről is sokat tud. Miközben némely kérdésre tökéletes válaszokat ad, szemüvege mögött a tekintete többet sejtet. Szája szegletében pedig olykor megjelenik egy jellegzetes mosoly, amely olyan bölcsességről árulkodik, amit nem szokás kibeszélni.